Indulás a magyarországi Stihl központtól

Indulás előtti utolsó biztató szavak

Első éjszakánk, a szobát gyorsan belakjuk

Hédervári szállásunk kívülről

Régi hegyeshalmi átkelő

Leszázalékolt őrbódé

Már Ausztriában, Nickelsdorf

Pihenés Hainburg előtt

Távolban a pozsonyi tv torony

Hainbug, városkapu

Szobor és templom Hainburgban

Innentől sokáig a Duna mellett

Itt még kevés a kerékpáros

Több kerékpáros út közül választhatsz

Időnként kavicsos úton haladunk

Jelzőtábla I

Jelzőtábla II

Orthi szállásunk belső udvara

Szaporodnak a kerékpárosok

Olajtárolók Bécs előtt

Bécsben többen koptatják a kerékpárutat

Kerékpárút a Duna fölött. Fent az autók járnak

Rosszul sikerült ugrás

A Duna ezen ága vizisport paradicsom

Jó lenne itt egy napot eltölteni

Ők így kapcsolódnak ki

Hajómodell I

Hajómodell II

Jó úton, szép helyeken, jól haladunk

Késő délutánra kiürül a kerékpárút

Zsilipelés

Marcus Aurelius szobra, Tulln

Középen

Nem vihettük magunkkal

Zwentendorfi atomerőmű

Atomerőmű, mely nem működik felépítése óta

Kremsi szállásunk

Kremsi szállásunk kívülről

Egyre szebb tájakon

Dunára néző várrom

Miklós szerelvénye

Hangulatos települések

Keskeny utcákban csak lassan lehet haladni

Szép kilátás a Dunára

Alattunk a Duna

Szikla, falu, lent a Duna

Weisenkirchen utcáin

A főutak mellett is jól járható kerékpárutak vannak

A földet megbecsülik, megművelik

Temető

Vár a Duna felett

Templom

Itt már érezhetően keskenyebb a Duna

Mindenhol várrom

Melk

Melki apátság

A tábla még nem az utunk végpontját jelzi

Változatos utat járunk be

Mártózás a vízben

Kishalak a vízben

Szállításra váró rönkök

Gombásodás ellen locsolják a rönköket

Ez egy zajos kemping

Lassan a kanyarban

Kompolásra várva

Még elférnek a hajók

Pecás

Ez is kerékpárút

Aschach előtt

Folyamatosan jönnek szemből

Település a völgyben

Lassan ránk esteledik

Az aschachi kemping kikötője

Reggeli az Aschachi kempingben

Kéregető vadkacsák

Reggeli készülődés

Schlögenig vezető út

Kezdődik a Schögeni kanyar

A Schlögeni kanyar folytatása

Itt át kellet volna kelni a túloldalra

Határ

Itt lépcsőkön kellet vinni a bicókat

Hárman

Ezeken a lépcsőkön kellett a bicókat le és felcipelni

Első ebédünk Németországban

Sokat nem szoktunk hagyni

Passau

Passau, főtemplom

Pihenés, csomagok igazítása Passau főterén

Passau után

Szép, de kevésbé változatos a táj

Vilshofen, városrészlet

Vilshofen belváros

Akárcsak itthon

Mindent megvehetsz, alig drágább mint nálunk

Találkozás magyar bicósokkal

A Dunából itt alig látunk valamit

Nincs sok látnivaló

Pondorfi vacsora, rendesen lehűlt a levegő

Regensburgnál a Duna

Regensburg, Dóm

Ismerős név

Beöltözve eső ellen Passau főterén

Terülj, terülj asztalkám Oberdorfban

Árak

Kelheimnél mindenki elrontotta az irányt

Nagyon jó szállás Bad Göggingben

Vizes holmik kiszárítása

Nagyon jó szállást kaptunk

Defekt, viszont már nem esik

Neuburg an der Donau

Park

Donauwörth környékén a Duna kisebb áradáskor

Donauwörth

Donauwörth, Főutca

Budapest nincs jelölve

Próbálunk rövidíteni

Aalen előtt, kisforgalmú utakon

Parlagon hagyott földekkel nem nagyon találkozunk

Ebnati szállásunk kertje

Bringák felsorakoztak

Aalen, sétáló utca

Keressük a Reems völgyét

Gyümölcsöskertek között vezet az út egy szakasza Waiblingenbe

Fachwerk ház

Talán a legkeskenyebb kerékpárutunk Németországban

Nem csak a sört szeretik

Lövésnyomok egy Waiblingeni templomon

Weiswurst vacsorára

Waiblingen belváros egyik utcája

Ebéd Stuttgartban

Stuttgart fentről

Nyüzsgés a parkban

Pihenünk, nézelődünk Stuttgartban

Adnak a rendezett környezetre

Ki így, ki úgy pihen

Utcazenész

Waiblingeni szobánk

Tisztelgő oklevél átadása

Sthil központ előtt

Német kerékpárszállító vagon

Kényelmesen utazunk, a kerékpárokkal együtt

A menetidő betartva

Belépés
Felhasználó neve:

Jelszó:

Regisztráljon itt!