A látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.

Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.

 

A kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.

 

Szállások. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA. 

 

Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.

 

Tata

A vizek városa. A nagy szénbányászat előtt számtalan forrással, patakkal büszkélkedő város volt, melynek emlékét a sok vizimalom őrzi. Budapesttől 75 kilométerre fekszik Győr irányába, könnyen megközelíthető akár autóval, akár vonattal. Az ide látogató vendégek nyugodtan szánhatnak egy teljes napot a megismerésére!

Még több információ Tatáról!

 

Látnivalók:

Öreg-tó

Cseke-tó

Angol-park

Tatai vár

Esterházy-kastély

Hősök tere

Kálvária-domb

 

Kikapcsolódás:

Séta a Cseke-tó mellett és az Angol-parkban

Sétahajózás az Öreg-tavon

Strandolás a Fényes fürdőn

 

Térkép:

 

Étkezés, szállás

 

 

Kemping:

http://www.tatacamping.hu/

http://www.fenyesfurdo.hu/

 

Link 

 

Túrakerékpárosoknak gyors és kedvezményes segítségnyújtás! BRINGASZERVIZ

 

Tatát a Magyarország-Ausztria-Németországi

Budapest-Neszmély-Tata

Tata-Győr

Budapest-Budakeszi-Tarján-Tata

kerékpártúra során érintettük!

 

Tatáról induló egynapos kerékpártúrák:

A felsorolásban szereplő egy-két kerékpártúra kiindulási pontja Tatabánya, ez ne zavarjon meg senkit. A két város közötti távolság 7 kilométer!

Tatabánya-Tarján-Tardos-Tata-Vértesszőlős-Tatabánya kerékpáros körtúra! 55-60 kilométer!

 

Kerékpártúra a Gerecsében! Tatabánya-Tardos-Pusztamarót-Héreg-Tatabánya! 80-85 kilométer!

 

Tatabánya-Kisbér-Veszprémvarsány-Zirc-Mór-Pusztavám-Tatabánya! 150 kilométer!

 

Tata-Neszmély-Nyergesújfalu-Péliföldszentkereszt-Bajna-Tatabánya-Tata! 85-90 kilométer!

 

Kerékpártúra a Gerecse körül! 105-110 kilométer!


Belépés
Felhasználó neve:

Jelszó:

Regisztráljon itt!