






A látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.
Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.
A kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.
Szállások. Szálloda, appartman, vagy kemping. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA.
Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.
Abaújszántó:
A Zempléni-hegység nyugati lábánál, a Szerencs-patak mellett fekszik.
Még több információ Abaújszántóról!
Látnivalók:
Templomok
Helytörténeti gyűjtemény
Kikapcsolódás:
Fürdő
Séta a településen, mely több szép emlékhellyel büszkélkedhet.
Linkek:
http://www.abaujszanto.hu/muem.htm
http://www.iranymagyarorszag.hu/info/abaujszanto/
Abaújszántót a 2003. augusztusi
kerékpártúra során érintettük!