látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.

 

Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.

 

kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.

 

Szállások. Szálloda, appartman, vagy kemping. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA.

 

Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.

Rakacaszend:

A település régi neve Szend volt. A község déli részén áll egy román kori ikertemplom.

Még több információ Rakacaszendről!

 

Látnivalók:

Templom http://www.vendegvaro.hu/Reformatus-templom-Rakacaszend

Rakaca patak

Rakaca-víztároló

 

Kikapcsolódás:

Séta a faluban

A közeli víztározó megnézése

 

Térkép

 

Rakacaszendet a 2003. augusztusi 

kerékpártúra során érintettük!


 

Belépés
Felhasználó neve:

Jelszó:

Regisztráljon itt!