






A látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.
Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.
A kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.
Szállások. Szálloda, appartman, vagy kemping. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA.
Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.
Bükkszék:
Egertől alig 25 kilométerre található település. Gyógyfürdője egyre híresebb, kerékpártúráim során már többször áztattam fáradt tagjaim a gyógyvízben.
Még több információ Bükkszékről.
Látnivalók:
Nagyon szép környezetben fekszik.
A település környékén és a településen is remek séták tehetők, ami egyben kikapcsolódásnak is nagyon jó.
Kikapcsolódás:
Elsősorban a gyógyfürdő felkeresése.
Linkek:
http://www.utazzitthon.hu/bukkszek_bukkszeki_strand.html
Bükkszéket a 2003-as Északi -Középhegységben tett
kerékpártúra során érintettük!