látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.

 

Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.

 

kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.

 

Szállások. Szálloda, appartman, vagy kemping. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA.

 

Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.


Bátonyterenye:

A település környéke már a bronzkor végén is lakott volt. Nógrád menye harmadik legnagyobb városa. Budapesttől 100 kilométrre található északkeleti irányba. Kiemelném látnivalóként a kastélyt és a parkot!

Még több információ Bátonyterenyéről!


Látnivalók:

Templomok

Kastély

Park


Kikapcsolódás:

Séta a parkban

A Mátra a közelsége miatt könnyen elérhető


Térkép


Szállás


Linkek:

http://www.batonyterenye.hu:7778/portal/page?_pageid=1014,1&_dad=portal&_schema=PORTAL

http://batonyterenye.lap.hu/

http://batonyterenye.net/


Bátonyterenyét 2003-ban, az Északi-Középhegységben tett

kerékpártúra során érintettük!

 

 

 

 

 

Belépés
Felhasználó neve:

Jelszó:

Regisztráljon itt!