látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.

 

Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.

 

kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.

 

Szállások. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA.

 

Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.

Budapest:

Magyarország fővárosa! Az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi, közlekedési központja. Nevezetes műemlékeiről, gyógyfürdőiről.

Még több információ Budapestről!

 

Látnivalók:

http://www.budapestinfo.hu/hu/latnivalok

 

Kikapcsolódás:

http://www.budapestinfo.hu/hu/szabadido

 

Térkép

 

Szállás:

http://www.save-on-budapesthotels.com/

index.hu.php

http://www.budapesthotelbooking.com/

olcso-szallas-budapest-hu

Kerékpárosbarát szállás:

Budapest VII. kerület

 

Kemping:http://www.iranymagyarorszag.hu/keres/

budapest/szallasok/kempingek-p1/

 

Étkezés:

http://www.cylex-tudakozo.hu/budapest/étkezés.html

 

Linkek:

http://www.budapest.hu/Engine.aspx

http://www.budapestinfo.hu/

http://budapest.lap.hu/

 

Budapestet a Budapest-Szentendre-Visegrád-Esztergom-Komárom

Budapest-Neszmély-Tata

Budapest-Budakeszi-Zsámbék-Tarján-Tata

kerékpártúra során érintettük!

 

 

 

 

Belépés
Felhasználó neve:

Jelszó:

Regisztráljon itt!