látnivalók közül csak pár dolgot emelek ki, olyanokat, melyek könnyen elérhetők és a túra idejét jelentősen nem növelik. Ezek a látnivalók kerékpárral is könnyen elérhetők, akár nyeregből is végignézhetők.

 

Természetesen városnézést, múzeumlátogatást is lehet a tervbe iktatni, de az egy hosszabb program, amit célirányosan érdemes lebonyolítani.

 

kikapcsolódás 2-5 órás elfoglaltságot takar, mely azokat a célokat fedi le, melyek segítenek az utat színesebbé tenni, segítenek a pihenésben, regenerálódásban, elfáradt testünk felfrissítésében.

 

SzállásokSzálloda, appartman, vagy kemping. Kinek-kinek kedvére. Szinte minden településen több szállás közül lehet válogatni. Igyekszem a legpontosabb információt használni, DE A SZERVEZÉS FOLYAMÁN FELTÉTLENÜL ÉRDEKLŐDJ UTÁNA.

 

Éttermek, gyors étkezdék. Itt is a legpontosabb információval szeretnék szolgálni. Szerencsére útközben több éttermet, élelmiszer boltot, bevásárlóközpontot lehet találni, ahol be tudsz vásárolni. Így egy-egy téves információ nem lesz akkora probléma, mint szállás esetén.

Ybbs an der Donau:

Ybbs valaha a kereskedelem és a dunai hajózás egyik központja volt.

Még több információ Ybbs-ről!


Látnivalók:

Templom

Városi Múzeum

 

Étkezés:

http://www.cusoon.at/ybbs_an_der_donau-restaurants

http://www.yellowmap.at/A_3370_Ybbs+an+der+Donau

/0/Restaurant.htm

 

Szállás

 

Térkép


Ybbs an der Donaut Magyarország-Ausztria-Németországi

Dunamenti kerékpártúra során érintettük!

 

Belépés
Felhasználó neve:

Jelszó:

Regisztráljon itt!