5. rész Megérkezés Waiblingenbe, oklevél átadása és jövünk haza!
11.nap
2007. augusztus 13.
Útvonal: Ebnat-Aalen-Essingen-Waiblingen
Egy régi írásom:
Jót aludtunk, jót reggeliztünk. Ideje elindulni, amit nem is halogatunk. Már lassabban ülünk nyeregbe, mint az elején. Többet igazgatjuk a hátsónkat a nyeregben, mire megtaláljuk a legmegfelelőbb ülési helyzetet. Aalen 10 km-re lehet. Hamar beérünk. Kicsit nézelődünk és megállapítjuk, minden nagyváros hasonló. Szép központ, látnivalókkal, kirakatokkal, emberekkel. Forgalmas utcák, busz és vonatállomások. Jól, vagy kevésbé jól kialakított közlekedés. A városok szélei az üzemek, gyárak nyomait viselik magukon.
Aalen után megtaláljuk a falut, ahonnan indul a Reems melletti kerékpárút. Már csak ezt kell követni és megérkezünk a célunkhoz. Németországban jobban kell figyelni a kerékpáros jelzésekre, mint az osztrákoknál. A kerékpáros útjaik sem annyira szépek, jók. Viszont a magyarországihoz képest fényévekkel előrébb járnak. Ezt a szintet kis országunkban soha a büdös életben el nem érik. Néha a patak mellett, néha attól távolabb visz az utunk. Számunkra furcsa módon, többször is almás, szilvás kerteken visz át az út. Nagyon hangulatos, és tetszetős. Este 7 körül érünk Waiblingenbe. Megkeressük a STIHL 1 Werk-et, és rögzítem az adatokat.
A GPS adatai szerint: 1095, 57 km a leküzdött táv
55, 8 km/óra a legmagasabb haladási sebesség
66 óra 36perc a mozgási idő
19 óra 46perc állás idő
16, 4 km/óra mozgási átlag sebesség
12, 7 km/óra teljes átlag sebesség
205 méter tengerszint feletti magasság
A kerékpáros órám szerint a mai táv: 88, 3km
Miklós naplójából:
„Indulás Ebnatból. Reggel ½ 8-kor süt a nap!
Némi keresgélés után megtaláljuk a Rems völgyét és magát a patakot is Essingenben. Ott sok virágkertész működik, nagyon szépek. Az egész völgy végig rengeteg istálló, parasztgazdaság, szépen megművelt földek, aztán a völgy közepe felé előkerülnek a szőlőoldalak is. Sőt málnát is láttunk szüretelni.
Az út nem egészen a vízparton vezet, csak néha. Elég sokat kellett keresgélni a jeleket és a nagyobb városokon átkelésnél gyakran jól jött a GPS. Volt hely, ahol meg bevezettek az erdőbe murvás úton és viszonylag nagy emelkedőket kellett leküzdeni.
Végül beérkeztünk Waiblingenbe, ahol először elmentünk a STIHL Werk 1-hez, hogy lássuk hova kell majd odatalálni, milyen messze van. Aztán vissza a városba, szállást kerestünk, de nem nagyon találtunk, végül 90€-ért kétágyasat és 67€-ért egyágyasat kaptunk, ami az eddigi legdrágább. Ugyanakkor benn vagyunk a városban.
Este még elmentünk vacsorázni és kicsit még mászkáltunk a városban. Sok fachwerk épület van itt.
Németország két nagy tartományán, (országán) haladtunk át kerékpárral: Bajorország és
[Tanácskoztunk: hogyan megyünk haza, mert amint ez lassan kiderült, a hazautat a fiúk egyáltalán nem készítették elő. A mindenféle igéretek, hogy eléjük jön valaki autóval, azok mind nincsenek. Holnap, kedden majd elballagunk gyalog (!) a pályaudvarra és kiderítjük, hogyan lesz vonat hazafelé. Meg hogy erre hol szállhatunk fel: Waiblingenben, vagy csak Stuttgartban. Továbbá hogyan is megy a bringaszállítás, amihez nekem külön gond az utánfutó. Utána majd kipróbáljuk: mennyi idő Stuttgartba a pályaudvarig bringával beérni, ezzel a kedd biztosan elmegy majd. Ha meg marad idő városnézés ott, vagy kirándulás (csomag nélkül!) a Neckar mentén.]”
Táv: 100,2 kilométer
GPS szerint 88,3Km. (menet közben lemerült az akkumulátor és nem vettem észre)
Hőmérséklet: 21-31 fok között
Eső nem volt.
Szél nem zavart.
Tanulság!!!
Indulás előtt egy ismerőssel vettem fel a kapcsolatot, aki szállítmányozással foglalkozik.
A megbeszélés szerint, megérkezésünkkor felhívom telefonon és egyeztetjük, mikor indul Stuttgartból teherautója Magyarországra, és az elhoz minket. Én nem tudtam Őt felhívni, Ő nem tudott engem felhívni.
Sajnos a technika ördöge játszott velünk.
Péternek és nekem ez nem okozott nagy izgalmat, már régóta tekerünk együtt. Az elmúlt években az útjainkat csak annyira terveztük meg, hogy mikor indulunk és milyen irányba fogunk menni.
Egy új csapattag, ráadásul olyan, akinek ez az első többnapos útja, megrendítő lehetett az, hogy itt vagyunk 1100 kilométerre az otthontól, és hirtelen nincs kapcsolat, nincs megoldás, szervezés a haza útról.
EZT MINDENKI VEGYE FIGYELEMBE, ÉS A HAZA UTAT IS ÚGY SZERVEZZE MEG, HOGY AZ TELJESEN BIZTOS LEGYEN!!!
12.nap
2007 augusztus 14.
Waiblingenben a Hotel Adlerben szálltunk meg. A szoba árát sokallom a minőséghez képest. Ennél sokkal szebb helyen is voltunk most az utunk során, ennél kevesebbért. A mai napon nem ültünk nyeregbe. Sétáltunk a városban, ismerkedtünk a hellyel.
A vasútállomáson Miklós hosszas egyeztetés után megveszi a jegyeket.
Az út haza: Waiblingen-Stuttgart-München-Budapest Keleti pu
A jegy vásárlás után egy kis városnézés, ebéd, pihenés.
< p>Az ebéd: Weißwurst pereccel és búzasörrel.
A délután pihenéssel telik.
Egész nap egy métert sem bringáztunk!
13. nap
2007. augusztus 15.
Miklós írása:
Ma bemegyünk Stuttgartba várost nézni.
Remseckig mentünk a Rems mentén, ami némi kerülő, de így láttuk a Rems Neckar összefolyást. A Neckar mentén csodás szőlőoldalak vannak: lépcsőzetesen támfalak kővel felrakva, a cipekedéshez meg kötélpálya vagy fogaskerekű kisvasút. A vizet mindenhova felvezették.
Volt egy löszoldal is, turistáknak magyarázó táblával.
Nagy nehezen betaláltunk Stuttgartba, ami elég dimbes-dombos város, csak a közepe lapos. Ott van egy nagy füves főtér rengeteg emberrel, szökőkutakkal, ami érdekes. A Königstraße a bevásárló, sétáló utca. Egy darabig keresgéltük a Marktplatzot, de sikerült körbejárni és mind untuk már Stuttgartot.
A parkon át az állatkert mellett visszataláltunk az útra, amelyik megint elvezetett Remseckig és onnét vissza a Rems mellett Waiblingenbe. A városkapunál a parti szabadtéri önkiszolgálóban vacsoráztunk, majd a szállodába, alvás.
Táv: 58,1 kilométer
Hőmérséklet: 25-35 fok között
Eső nem volt.
Szél enyhe.
14. nap
2007. augusztus 16.
Miklós írása:
„Felvirradt a nagy nap, amiért odamentünk. Mindent összepakoltunk, felöltöztünk TimbersportS ruhába és cipőbe. (Ezek közül ker acute;kpározásra a trikók alkalmasak, meg az esőkabát. A nadrág és a normál ingek és a cipő pedig elsősorban gyalogtúrás kiránduláshoz való. Ugyanakkor a nadrág, az ingek és a cipő nagyszerűek voltak bringázás után, hogy jól öltözött turista benyomását keltsük.)
Elgurultunk a STIHL Werk 1 elé, ahol vártak már.
Bringákat le kellett vigyük a bringatárolóba, kaptunk kitűzőket, a fényképezőgépeket pedig le kellet adni a portán a fényképezős mobilokkal együtt, ha lett volna nálunk olyan. A termékbemutató térben kicsit nézelődtünk, majd megjött H.P. Sthil úr és kb. 5 percet foglalkozott velünk. Láthatóan kellemes élmény volt neki, hogy a köszöntő oklevéllel ekkora utat megtettünk, mondta is a titkárnőjének, hogy a lapot kereteztessék be és tegyék ki a megfelelő helyre.
Kaptunk kávét, kicsit beszélgettünk az éppen ott lévő, a könyvelés helyi sajátosságait tanuló leányzóval meg a helyi titkárnővel és visszamentünk a városba, hogy elüssük az időt a vonat indulásáig.
A bringákat a régi piacépület oszlopai közé tettük, mert esőre állt és beültünk egy flancosabb étterembe enni.
Utána még mindig sok időnk volt, elindultunk a pályaudvar felé, közben vettünk egy török boltjában mindenfélét az útra.
Waiblingenben a vonatba szintben, könnyen lehetet begurulni, de az utánfutóval éppenhogy csak átlósan befértem az ajtók közötti térbe. (Itt nem volt külön kerékpáros vagon.) Stuttgartban szerencsésen a bal, tehát a waiblingeni beszálláséval ellentétes oldalon kellett kiszállni és ismét szintben lehetett kitolni a bringát.
Utána jött a meglepi: A pályaudvar föld alatti szintjéről csak mozgólépcsővel lehetett a földszinti szintre feljutni. Ez kicsit izgalmas volt, két egymást követő mozgólépcsőn, a másodiknál már nagyobb gyakorlattal ment.
A Stuttgartból Münchenbe menő vonat bringaszállító része padlószőnyegezett, lenyitható ülésekkel felszerelt, nagyon komfortos volt, de itt már le kellett vegyem az utánfutót a bringáról, mert fel kellett emelni és a vagonlépcsőkön feladni a peronról.
Münchenben szintén külön a bringa és külön az utánfutó le, majd összerakni a peronon, hogy elgurigázhassam amíg várakozunk a következő vonatra. Egy kávézót találtunk, ahol le lehetett ülni, máshol a vágányokkal egy szintben nem volt pad vagy bármilyen ülőhely. Csak az emeleten lett volna, de oda meg a bringával nem lehet felmenni.
A München-Bp-Zágráb bringaszállító vagonjába még magasabbra kellett emelni a gépeket. Ez valamiféle régi csomagszállító postavagon lehetett, amiben ott kellett hagyni a kerékpárokat és leülni a normál vagonokba. Ahova eredetileg a jegyeink szóltak, a nem dohányzó vagonrésztől a dohányzó rész nem volt hermetikusan elzárva, minden bagóbűz átjött, így onnét elmenekültünk a normál vagonok egyik kupéjába. Ott aztán átaludtuk az éjszakát. (ez magyar vonat volt)
Budapestre pontosan érkeztünk a Keletibe. Amint kiderül, Kelenföldön is lett volna elég idő leszállni, de ezt nem reszkíroztuk, nem tudhattuk előre. Keletiben lepakolás, összeszerelés. Utána a Rákóczi úton, Erzsébet hídon, Hegyalja úton, BAH csomóponton át és a Budaőrsi úton az autópálya kivezetőn kikalauzoltam Pétert és Szabolcsot, akik ezt a bűzt és forgalmat elég nehezen tűrték, de nem volt más választásuk. A budaőrsi bringaútnál aztán elbúcsúztunk.
Hazamentem kirakodni, letakarítani a gépet.
Vége
Regisztrálj és töltsd fel a saját kerékpártúrás élményed!
