






Előző, 2006 évi túra
A 2007-es esztendőben megtett kerékpártúránkat a Magyarországi Stihl Kft.támogatta. A magyarországi központtól indulva, a németországi központig kerékpároztunk és a Magyar kereskedők üdvözletét, jókívánságait adtuk át a Stihl cég tulajdonosának, Hans Peter Stihl úrnak.
Az út nagy részét a Dunamenti Kerékpárúton tettük meg! DONAU RADWEG!
Az indulás!
1. nap
2007. augusztus 03.
Indulás 10 órakor Biatorbágyról! Az útra hárman vállalkoztunk. A háromfős csapat: Gazsi Szabolcs értékesítésvezető a Rotáció Kft-nél (2008-ig), Laposa Péter informatikus a tatabányai rendőrségnél, és Mőcsényi Miklós főtitkár a FAGOSZ -nál.
Péter és én régi szokásunkhoz híven a kerékpárra málháztunk fel. Elöl-hátul csomag, és a kormányra egy kormánytáska.
Miklós mountainbike-kal jött, és a hátsótengelynél volt az utánfutó csatlakozási pontja. Mint később elmesélte, már az indulásunk előtt megtréfálta az utánfutó, mert kiemelte a hátsó agyat a villából bal oldalon. Ez a malőr útközben többször is megismétlődött.
Egy kisipari utánfutót vásárolt, mely nem ilyen nehéz csomagok szállítására lett kitalálva, nem ilyen hosszú távra, ráadásul a súlypont is magasra került.
A csomagok elrendezésével, a súlypont változtatásával, majd egy kerékpáros csomagtartó és hozzá kerékpáros táska beszerzésével amibe az utánfutóból pár dolgot átpakolt, szinte teljesen megszüntette az ilyen jellegű problémáit. Tapasztalatom a kerékpáros utánfutókról!
További gondot okozott az is, hogy az utánfutóra szerelt láda le volt csavarozva. Menet közben, boruláskor helyén marad, de a szállás elfoglalása után a láda tartalmát külön-külön kell kivenni, és a szobába cipelni. A kiemelhető láda, vagy zsák praktikusabb lenne. A neves utánfutók így vannak megoldva. Miklóst még az is zavarta egy picit, hogy átlátszó a láda.
Biatorbágyról az 1-es főúton haladunk. Igazság szerint, itt nem lenne szabad kerékpározni, viszont ez a legrövidebb és legegyenletesebb út Tatabánya, Komárom irányába. A késői indulás és az előttünk álló összesen 1100-1200 kilométeres táv miatt döntöttünk így.
Budapestről történő indulás esetén jobb lehetőség Szentendre felé elhagyni a fővárost, erre kerékpárút is van. Sajnos Szentendre után csak ímmel-ámmal, mint az ország legnagyobb részén.
Budapest-Szentendre-Visegrád-Esztergom-Nyergesújfalu-Komárom útvonalon lehet haladni végig a Duna mellett. Nagyon szép ez a rész. Balról a Visegrádi-hegység, jobbról a Duna. A Dunakanyarnál érdemes kis pihenőt tartani. A Duna túl felén a Börzsöny. A Visegrádi-hegység és a Börzsöny is kedvelt kirándulóhely.
Másik lehetőség: Budapest-Budakeszi-Páty-Zsámbék-Gyermely-Tarjá-Tata, vagy Tatabánya.
Ez egy hosszabb, kanyargósabb, és nagyobb szintkülönbségű útvonal. Zsámbékon pihenés ürügyén érdemes a templomot és a lámpamúzeumot megtekinteni.
Másik előnye ennek az útnak a kis forgalom, valamint a Gerecse hegy nyújtotta látnivaló.
Mi az 1-es főúton haladunk Bicske érintésével Tatabánya felé.
A hőmérséklet 25-28 fok körül van, de az erős szembeszél miatt nem érezni. A késői indulás és a szél frusztrálja a kis csapatot és a felhők is furcsák.
Tatabányán pihenünk, ebédelünk. Megéheztünk, kell az energia. Dél elmúlt és a mai napon csúszásban vagyunk. Korábban szerettünk volna indulni.
Tatabánya és Tata közötti települést, Vértesszőlőst még megemlíteném. Itt található egy előember telep.
Tatán is pihenünk. Itt a munkahelyem, (2008-ig) és a kollégák a lelkemre kötötték, hogy menjünk be. Ezt meg is tesszük. Sütivel, energiaitallal várnak. Ezek elfogyasztása után, buzdítá sok közepette ismét belelendülünk a tekerésbe.
Az idő jót nem ígér. Lassan csepegni kezd az eső. Csepegés után esik egy keveset, majd megint csepeg. Ács magasságáig így is marad!
Tata-Komárom-Győr között sem szabad az 1-es főúton kerékpározni. Sajnos sokan mégis erre kényszerülnek. Mi is! Imitt-amott van kerékpárút.
Aki tervezte, kitalálta, az talán sose ment 10 kilométernél többet kerékpárral. Szívem szerint adnék alá egy kerékpárt ami fel van málházva, és két-három napon keresztül egyfolytában az ilyen szedett-vedett úton hajtanám. Így legalább megtanulná hogyan tervezzen. Hogy haladni tudjunk ki kell mennünk a főútra. A kerékpárúton felgyorsít az ember, fékez, kanyarodik, gyorsít, fékez, stb.
Átlag talán 12km/órával lehetne haladni.
Tata-Győr között is lenne egy másik út. Aki kevésbé siet, menjen arra, a forgalom is kisebb, és az az ajánlott kerékpáros útvonal. A szintkülönbség kicsit nagyobb.
Tata-Kocs-Nagyigmánd-Bábolna-Bőny-Győr
Győrben rövid tanakodás után a szigetközi irányt választottuk. Győrújfalu felé tekertünk, ott indul a kerékpárút a Szigetközben. Az országban talán csak a Szigetköz az egyetlen olyan terület, ahol a kerékpárosok aránylag jó minőségű utakon tekerhetnek, és a jelzőtáblák alapján rendesen tudnak tájékozódni.Bravó! Ezt az ország többi részén is meg kellene valósítani, és a külföldi kerékpáros turisták sokkal nagyobb létszámban jönnének hozzánk.
Hédervárra érve már kezdett esteledni. Szállást kerestünk, ami nem ment könnyen. Szinte mindenhol telt ház volt. Végül egy csendes utcába irányítottak minket, ahol tényleg volt két szabad szoba, amit erre az éjszakára elfoglaltunk.
A háziasszony nagyon aranyos volt. Készített lecsót, amit rövid idő alatt eltüntettünk.
Mai megtett utunk: 148 kilométer
A Szigetköz ajándéka erre az évre: nincs szúnyog!
2. nap
2007. augusztus 04.
8 órára összeszedtük magunkat a reggelihez. Lecsós rántottát kaptunk. A reggeli után kezdtük a pakolást, erre az évre még rutintalanul. Az indulás időpontján ez érződött, ¼ 11-kor ültünk nyeregbe.
A mai útvonal: Hédervár-Mosonmagyaróvár-Hegyeshalom-Nickelsdorf-Gattendorf-Hainburg-Orth
A régi hegyeshalmi átkelő rendkívül lepusztult állapotban van. Az ablakok itt ott kitörve, több helyen papírral leragasztva. Egy régi rendszer romja. Készítünk egy-két fényképet, legyen emlékünk az EU csatlakozás előtti időkről. Furcsa volt számunkra, hogy szegény országunk ilyen pocsékolást tud magának megengedni. Nem csak itt, hanem az ország sok-sok pontján hagyjuk az épületeket így tönkremenni.
Szembeszelünk van. Erősen hátráltatja a haladást. Különösen Hainburg előtt nehezíti utunkat. Sokszor csak 10-15 kilométer/órás sebességgel tudunk haladni.
Az út melyen járunk, már Nickelsdorf-tól sokkal jobb állapotban van, mint országunkban. Az igazi jó Hainburgtól kezdődik. Számunkra ismeretlen helyen járunk. Szemünkkel faljuk a látnivalókat. Tetszik a tisztaság, a rendezettség.Tetszik a széles kerékpárút, a jó jelölés.
Hainburg nagyon szép. Hainburg után jobbra egy hídon átmegyünk a túloldalra. A hídon a járdán van kijelölve a kerékpárút. Ezt elrontották, mert nagyon keskeny. Az itteni kerékpárosok az úton mennek. A híd túloldalán, át az úttesten, hirtelen letöréssel meredeken lefelé vezet az út.
A Duna parton murvás úton, majd váltakozva murvás és aszfaltoson tekerünk. Nagyon szép a környék. Madarak, széles tér, gondosan karbantartott, nyírt területek. A jelölt kerékpárúton kívüli erdei utakra mindenhol tilos a behajtás kerékpárral is. Ezt gondosan feltáblázták.
Az egyik információs oszlopnál (ezek 3-5 km-re vannak egymástól) kitérünk Orth-ba.
Miklós kerékpárján elpattan az egyik küllő. Rövid időn belül ki kell cseréltetni.
Orthban egyik szállástól a másikig megyünk, majd a Wiener Straße 5 alatt találunk szállást.
A szoba 20€/fő 3 ágyasban reggelivel. Átutazó kamionosok, kerékpárosok adják a vendégek nagy részét. A kerékpártároló mire mi odaérünk, már tele van a korábban érkezett vendégek járgányaival.
A közeli kerthelységben a vacsorázunk. Nagyon jó volt 16,6 -18€.
A napi hőmérséklet 25-38 fok között.
Megtett táv: 99,3 kilométer!
Eső nem volt, de sokszor beborult.
Regisztrálj és töltsd fel a saját kerékpártúrás élményed!