






Jól illeszkedik ehhez a kerékpártúrához!
Útváltozat! Neszmély-Dunaszentmiklós-Szomód-Tata
Budapesttől Neszmélyig ugyanaz, mint a Budapest-Komárom kerékpártúra leírásban!
Neszmély központjától közel 3 kilométert kell haladni a Duna folyás irányában, majd jobbra kanyarodni egy mellékútra.
Az út lassan kezd emelkedni. Egy kanyargós, emelkedő úton haladunk egyre feljebb. Itt-ott, ahol az út melletti bokrok nem takarják a kilátást érdemes leszállni a kerékpárról és visszanézni. Tiszta időben messzire ellátni.
A Duna túloldalán Szlovákia. Úgy 2500 méteren keresztül kell küzdeni az emelkedővel, majd jöhet a lazulás. A csúcsra érve kellemes vendéglő és kilátás várja a fáradt kerékpárost. A Hilltop Neszmély Borhotel és étteremhez értünk.
Óvatosan, mértékkel szabad csak kóstolni a borokat!
Dunaszentmiklós innen már csak egy könnyed gurulás. Mint minden bort termelő vidéken, itt is érdemes a pincék felé venni az irányt. Már csak a hangulat, pihenés kedvéért is. A most épülő Holland faluhoz is fel lehet erre menni, illetve a tetőn áll egy adótorony. Az adótorony egyben kilátóként is üzemel, fel lehet ballagni, gyönyörködni a kilátásban.
Természetesen aki nagyon fáradt az a településen szállást is találhat.
Dunaszentmiklóstól Szomódig lehet gurulni. Ez az 5 kilométeres szakasz hamar véget ér.
Szomód, majd Tata.
Neszmély-Dunaszentmiklós-Szomód-Tata 16 kilométer!
Regisztrálj és töltsd fel a saját kerékpártúrás élményed!