






2007-ben egy nagyon jó kerékpártúrát tudtunk le, melyhez támogatást is kaptunk. A 2008-as esztendőben is szerettünk volna némi támogatást kapni a kerékpártúránkhoz, így már januártól kezdve kerestük a leendő támogatókat. Közel 30 céget kerestünk meg. A cégek 90%-a még válaszra sem méltatott. Véleményem szerint ez siralmas hozzá állás az adott cég vezetősége részéről, mert belőlünk (is), a magyar lakosság fogyasztásából élnek meg! Idővel talán változik a helyzet. Nem egyszerű támogatáshoz jutni, de kisebb segítségeket kaptunk, melyeket utólag is köszönünk! Segítséget két helyről kaptunk: Horvát Idegenforgalmi Közösség http://hu.croatia.hr/Home/ (térképek, útleírások) Profi-Kertgép Kft. www.profi-kertgep.hu (felszerelés) Köszönjük segítségüket! Felkészülés, útvonaltervezés, indulás! A fizikai felkészüléssel nem sokat tudtunk foglalkozni, időhiánnyal küzdünk mindketten. Maradt a szellemi felkészülés a kerékpártúrára, ami abból állt, felelevenítettünk pár régi túrát. Azért hétvégenként tettünk kerékpártúrákat, 50-80 kilométereseket. Útvonaltervezés! Abban megegyeztünk, ha sikerül támogatást szerezni, akkor végig lábon tesszük meg az utat és egy pontos tervet készítünk. A terv elkészítésére nem került sor, nem találtunk támogatót! Összesen 3X ültünk össze. 2007 novemberében megkérdeztük egymástól, hogy hova szeretnél menni? 2007 decemberében már biztosak voltunk abban, hogy tengerparthoz szeretnénk menni! 2008 júniusában rögzítettük az indulás időpontját és azt, hogyHorvátország, Isztriai félszigetet járjuk körbe. Az útvonal kidolgozása abból állt, hogy autóval Rijeka környékéig megyünk, ott letesszük az autót és nyeregbe pattanva a tenger mellet kerékpározva haladunk úgy, ahogy jólesik. Ott állunk meg ahol akarunk, ott szállunk meg ahol lehet. Az indulásra 2008. augusztus 10. vasárnap került sor! 1. nap 2008. augusztus 10. vasárnap Autóval: Tata-Székesfehérvár-Nagykanizsa-Letenye-Zágráb-Kraljevica mellett az Uvala Scott Hotel Az indulás napját vasárnapra tettük, arra gondolva, szombaton sokan indulnak útnak, kihasználva a nyarat, a hétvégét, így nagy lehet a forgalom, ráadásul turnusváltás is van. Tatáról indulva, a Balaton mellett kell elmenni, ahol szintén nagy forgalom lehet. Vasárnap délelőtt pakolás, egy gyors kerékpár átvizsgálás. Kerékpártúrára készülve így pakolok! A kerékpárokat egy vonóhorogra helyezhető kerékpárszállítón (Thule márkájú) visszük. Nagyon bejött ez a megoldás! A kerekeket kiszereljük a kerékpárokból, az autó belsejében kapnak helyet. Így pár kilogrammal kisebb súly húzza az autó hátulját, a légellenállás is kisebb. Az autó fogyasztásán alig venni észre. Csak ebéd után indulunk útnak. Székesfehérvártól az M3-as autópályán jó tempóban lehet haladni, alig van forgalom. A kis forgalom sokáig kitart, így a határon pár perc alatt átjutunk. Jó ötlet volt erre az időpontra tenni az indulást! Az ebéd utáni indulás picit későinek bizonyult, 10-11 órakor kéne indulni, így a nem várt események sem lesznek annyira zavaróak. Ha az út során nincs semmi gond, akkor egy tengeri fürdőzésre marad idő! A tenger közelébe érve már nagyobb a forgalom, de jól lehet haladni. Nagyobb megtorpanásra egy defekt kényszerít. Rijekánál a Krk sziget irányába megyünk egy szerpentines szakaszon, mikor egy szembe jövő autó reflektora elvakít, és lepadkázom a gumit. Sajnos defekt. Kraljevica mellett, a Krk szigetre vezető híd lábától nem messze, egy régi SZOT üdülőben találunk éjszakára szállást. Pár éve már voltunk itt a családdal és nagyon tetszett. Persze a tenger, napfény, a szemközti sziget nagyon feldobja a szállót! (Anno a reggeli is nagyon bőséges és finom volt. Most is fáj rá a fogunk!)
Regisztrálj és töltsd fel a saját kerékpártúrás élményed!